Tegnap este volt céges foci. Igen kevesen lettünk volna, ezért szóltak (egy órával előtte), hogyha tudok hívjak pár barátomat. Egyből hívtam is Zubit meg Balázst, két ős Kiábrándítót, hogy ha van kedvük jöjjenek. Végül mindketten eljöttek, így voltunk összesen 7 -en.

Régóta focizom már itt a cégesen és mindig élvezem a játékot. Öcsém és Édesapám is szokott járni, és velük már néha igen szép dolgokat is tudunk csinálni.
Ugyanakkor már 7 éve "toljuk" a Kiábrándítókkal, és mindig az volt az érzésem, hogy nem vagyunk ügyetlenek technikailag, de mint csapat még sosem működtünk igazán jól.

Most először nem a srácokkal voltam egy csapatban (mi voltunk hárman). Az első meccsen még nagyon szoros volt, a másodikban már simábban kikaptunk (a másik oldalnak szinte minden kapura tartó lövése bement... Van ilyen...), így azt mondták cseréljünk. Kipróbáltuk, hogy a három Kiábrándítók legyen együtt, és a többiek négyen ellenünk.

No igen, azért mégiscsak meglátszik, hogy már sok ideje együtt játszunk. Legalábbis ehhez a szinthez képest. Pedig a céges csapattal is indultunk már bajnokságokban, és már idejét sem tudom mióta van foci minden hétfőn, de mégis úgy éreztem, hogy az volt az igazi, amit Zubival meg Balázzsal játszottunk. Mentek a passzok, úgy mozogtunk, ahogy kellett, tudtuk ki hol, lesz, hol van (no azért közel sem volt ez tökéletes, de engedtessék meg nekem egy kis elfogultság :)). Szóval nagyon élveztem, talán mint még soha a céges focit.

No igen, számít az, ha az ember már össze van szokva másokkal. És nem kicsit, nagyon!