Az Öröm vonzásában

 2009.11.17. 23:07

C. S. Lewis írt egy önéletrajzi regényt, aminek ez volt a címe. Persze nem csak egy egyszerű önéletrajzi, hanem filozofikus mű is egyben, mint azt az ember várja is egy Lewis könyvtől. Ebben, mint a címe is mutatja, az ÖRÖM -ről ír (így nagybetűsen). Nehéz ezt az érzést szavakba önteni, talán Jókai vagy Arany le tudná festeni mindenki számára érthető módon.

Viszont amint az ember megérzi azt az Örömöt, egyből tudja, hogy ez az. Csordultig megtelik vele, színig tölt az a Boldogság (ezt a két szót: öröm, boldogság; ugyan arra a fogalomra értem ezúttal), de már csak akkor vesszük észre, mikor tovatűnt. Általában nem tart tovább pár pillanatnál, viszont az ember mindig tudja, hogy átélte-e vagy sem, s hogy ez volt -e az igazi.

Ha már egyszer megtaláltuk az igazi Örömöt, többé mindig csak ezt fogjuk keresni, minden apróságban, erre vágyunk és még egyszer át akarjuk élni, meg akarjuk találni. Lehet, hogy nem tudatosan, de mikor újból átéljük, és felismerjük rájövünk, hogy igen, kerestük ezt az érzést, s milyen jó, hogy megtaláltuk (vagy ő talált ránk). Persze visszaidézni már nem lehet, csak a jelenben van velünk, a múltban már nem.

Olyan ez, mint amikor az ember lát egy csodálatos tájat, ami magával ragadja, aztán később, mikor megpróbálja emlékeiben felidézni azt a képet, érzést, már nem megy. Túl összetett. Ha sikerül is pusztán magát a képet visszahívni, hiányozni fognak az érzések. Ha esetleg az is megvan, akkor a hangulat, az a szabadságérzet, azok az illatok nem lesznek benne. Vagy egy gondolat, ami akkor hozzátartozott az "képhez", de most nincs meg.

Valahogy ilyen az Öröm is.

Lewis szerint minden esetet, amikor eltölt bennünket az Öröm, közös nevezőre lehet hozni. Az ilyen Örömöknek egy az alapja, egy forrásból ered. Ezzel nem akarok vitatkozni (lehet nem is tudnék).

Mostanában, családomnak köszönhetően többször is eltöltött az Öröm, s ezért nagyon hálás vagyok. Valahogy ez is az egyik célja a családnak, hogy az ember megtalálja a Boldogságot, s annál jobb egy családi fészek, mennél többször találkoznak tagjai a Boldogsággal.

Eltöltött, mikor munkából hazaérve, kinyitom az ajtót, és Adélka széles mosoly kíséretében, kitárt karokkal oda fut hozzám, nem szól, csak átölel.

Eltöltött, mikor kislányom egy kiadós déli alvás után felkel, kicsoszog a nappaliba, és a kócos, göndör hajfürtjei alól, csodálatos szép, nagy szemeivel rémnéz, majd megszólal: "Apa, képzeld..." s elkezdi mondani a bájos, gyermeki szókincséből vett szavakkal, és magával ragadó hanglejtéssel, mit csinált a mai nap, hol volt anyával.

Eltöltött, mikor egy ködös este feleségemmel és a két gyerekkel sétálva a ligetben, toltuk a babakocsikat, Adélka, miközben fogta mindkettőnk kezét, s mi háromra magasba lendítettük, majd nagy kacaj közepette, még földet sem érve mondja: "Most még egyszer". Mindeközben Bálint békésen alszik a babakocsiban.

Eltöltött, mikor Bálintka azzal a komoly tekintetével rámnéz, miközben karjaimban tartom, s azt mondja a szemeivel: "Apa, még ugyan nem tudom beszédben kifejezni magam, de értem amit mondasz, jól megfontolom a dolgot."

Eltöltött, mikor 3 évi házasság után érzem, hogy feleségemmel kezdjük megismerni egymást. Azoknak a bizonyos háromszögeknek egyre nagyobb a közös metszete. Apró jelek ezek. Egy válasz, ami egy éve másképp hangzott volna, egy mosoly, ami régebben komor tekintet volt, egy kedvesség, ami most már igazán szívemhez szól, vagy egy tekintet, amit ma már nem tévesztek el, s tudom mit jelent. Apró dolgok ezek, de érzem, hogy egyre inkább igaz ránk is "lesznek ketten egy testé". Akár egy szívvé, egy lélekké.

Jó dolog találkozni az Örömmel.

Címkék: család öröm c s lewis bálint móni adélka

A bejegyzés trackback címe:

https://zogmund.blog.hu/api/trackback/id/tr611533226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bagoly74 2013.02.09. 15:22:14

Köszönöm ezt a bejegyzést, valóban jó így tekinteni az örömre.
süti beállítások módosítása