C. S. Lewis írt egy önéletrajzi regényt, aminek ez volt a címe. Persze nem csak egy egyszerű önéletrajzi, hanem filozofikus mű is egyben, mint azt az ember várja is egy Lewis könyvtől. Ebben, mint a címe is mutatja, az ÖRÖM -ről ír (így nagybetűsen). Nehéz ezt az érzést szavakba önteni, talán Jókai vagy Arany le tudná festeni mindenki számára érthető módon.

Viszont amint az ember megérzi azt az Örömöt, egyből tudja, hogy ez az. Csordultig megtelik vele, színig tölt az a Boldogság (ezt a két szót: öröm, boldogság; ugyan arra a fogalomra értem ezúttal), de már csak akkor vesszük észre, mikor tovatűnt. Általában nem tart tovább pár pillanatnál, viszont az ember mindig tudja, hogy átélte-e vagy sem, s hogy ez volt -e az igazi.

Ha már egyszer megtaláltuk az igazi Örömöt, többé mindig csak ezt fogjuk keresni, minden apróságban, erre vágyunk és még egyszer át akarjuk élni, meg akarjuk találni. Lehet, hogy nem tudatosan, de mikor újból átéljük, és felismerjük rájövünk, hogy igen, kerestük ezt az érzést, s milyen jó, hogy megtaláltuk (vagy ő talált ránk). Persze visszaidézni már nem lehet, csak a jelenben van velünk, a múltban már nem.

Olyan ez, mint amikor az ember lát egy csodálatos tájat, ami magával ragadja, aztán később, mikor megpróbálja emlékeiben felidézni azt a képet, érzést, már nem megy. Túl összetett. Ha sikerül is pusztán magát a képet visszahívni, hiányozni fognak az érzések. Ha esetleg az is megvan, akkor a hangulat, az a szabadságérzet, azok az illatok nem lesznek benne. Vagy egy gondolat, ami akkor hozzátartozott az "képhez", de most nincs meg.

Valahogy ilyen az Öröm is.

Lewis szerint minden esetet, amikor eltölt bennünket az Öröm, közös nevezőre lehet hozni. Az ilyen Örömöknek egy az alapja, egy forrásból ered. Ezzel nem akarok vitatkozni (lehet nem is tudnék).

Mostanában, családomnak köszönhetően többször is eltöltött az Öröm, s ezért nagyon hálás vagyok. Valahogy ez is az egyik célja a családnak, hogy az ember megtalálja a Boldogságot, s annál jobb egy családi fészek, mennél többször találkoznak tagjai a Boldogsággal.

Eltöltött, mikor munkából hazaérve, kinyitom az ajtót, és Adélka széles mosoly kíséretében, kitárt karokkal oda fut hozzám, nem szól, csak átölel.

Eltöltött, mikor kislányom egy kiadós déli alvás után felkel, kicsoszog a nappaliba, és a kócos, göndör hajfürtjei alól, csodálatos szép, nagy szemeivel rémnéz, majd megszólal: "Apa, képzeld..." s elkezdi mondani a bájos, gyermeki szókincséből vett szavakkal, és magával ragadó hanglejtéssel, mit csinált a mai nap, hol volt anyával.

Eltöltött, mikor egy ködös este feleségemmel és a két gyerekkel sétálva a ligetben, toltuk a babakocsikat, Adélka, miközben fogta mindkettőnk kezét, s mi háromra magasba lendítettük, majd nagy kacaj közepette, még földet sem érve mondja: "Most még egyszer". Mindeközben Bálint békésen alszik a babakocsiban.

Eltöltött, mikor Bálintka azzal a komoly tekintetével rámnéz, miközben karjaimban tartom, s azt mondja a szemeivel: "Apa, még ugyan nem tudom beszédben kifejezni magam, de értem amit mondasz, jól megfontolom a dolgot."

Eltöltött, mikor 3 évi házasság után érzem, hogy feleségemmel kezdjük megismerni egymást. Azoknak a bizonyos háromszögeknek egyre nagyobb a közös metszete. Apró jelek ezek. Egy válasz, ami egy éve másképp hangzott volna, egy mosoly, ami régebben komor tekintet volt, egy kedvesség, ami most már igazán szívemhez szól, vagy egy tekintet, amit ma már nem tévesztek el, s tudom mit jelent. Apró dolgok ezek, de érzem, hogy egyre inkább igaz ránk is "lesznek ketten egy testé". Akár egy szívvé, egy lélekké.

Jó dolog találkozni az Örömmel.

Már rég óta vártam ezt a filmet. Mikor elolvastam, hogy miről fog szólni, egyből felkeltette az érdeklődésemet. District 9. Alienek, mint elnyomottak a Földön! Nem hiszem, hogy eddig bárki is mert volna ilyen oldalról megközelíteni egy Alienes filmet...

Amikor megérkezett a hivatalos trailer nem kellett csalódnom. Nagyon érdekesnek tűnt az alapsztori, ráadásul a fogadtatás is igen pozitív volt (8.4 az imdb -n). Így magasra tettem a mércét. Gondoltam akár filmklubos is lehet.

Végül sikerült időt szakítanom rá, és elkezdtem nézni. Az eleje olyan volt, mint amit vártam. Tetszett a dokumentarista jellege is a filmnek, jól felvezették az eseményeket, és megkapjuk elejtett képkockákban, burkoltan a(z egyik) lényegi részt is, az apartheid témáját.

Aztán ahogy telik, múlik az idő várom, hogy mikor kapok több "szellemit", de nem akar jönni olyan jelenet, ami igazán elgondolkodtatásra késztetne.

A film második felére aztán meg átváltunk akciósdiba, s jöhet a piff-puff. Először még csak egy-két ember robban szét az űrlények fegyvere által, majd egyre több és több, végül már igazi mészárlást csap az addig inkább ügyetlenkedéseiről megismert Wikus van de Merwe...

A végét meg ráadásul úgy el Hollywoodosította Neill Blomkamp, hogy csak úgy csöpögött (még jó, hogy [SPOILER] nem azzal végződik a film, hogy visszaváltozik Wikus 3 év múlva, és újra együtt van a feleségével, és mindenki nagyon boldog...[SPOILER VÉGE]). Szerencsére azért annyira mégsem folyik el, de kár volt érte.

Hmm... Nem ezt vártam. Nem mondom, látványos volt, ráadásul a kamerázási stílusa is ügyesen kitalált (eleje, vége dokumentarista, közepén meg átvált egy film a filmben nézetre, de alig észrevehetően), ám abból nagyon kevés jut, amire igazán számítottam.

Egy pár sablonjelenetet kapunk (pl. amikor Wikus véletlenül meghallja, hogy az űrlény azt mondja a fiának: "Nem haza megyünk hanem ide" és mutatja a brosúrát ami az új körzetüket ábrázolja, erre persze Wikus megsajnálja őket, és megjön az önérzete: "Az sokkal rosszabb mint ez itt, átverés az egész..."), de ez kevés. Sablon tanulságból is van egy pár (pl. ne ítélj meg egy egyedet pusztán a rassz hovatartozása miatt), ez sem elégíti ki az igényemet.
Mondjuk van egy két tetszetős utalás, például egy elég merész húzással a burkolt és a nyílt mondanivalót összemossa Neill Blomkamp a Nigériai gengszterekkel, akik nem sokban különböznek sem viselkedésben sem kultúrában a "rákoktól". Ez szerintem remek megoldás volt.

Sajnos az akciófilmek zenei stílusa nem nagyon jön be nálam, ráadásul a District 9 -ben nem is domináns annyira a zene, talán csak a végefelé (nekem a Black Hawk Down -t juttatta eszembe) így erre nem adok sokat: 5/10. Csak a film alatt hallgatható, mondjuk nem is vártam többet tőle.

Azért annyira nem akartam lehúzni a filmet, sok jó utalás van benne, amin el lehet gondolkodni (pl. amikor kiírt az MNU egy "fészekaljnyi" űrlényt, érdekes párbeszédek zajlanak vagy az űrlények technikai felszereltségéből következtethető intelligenciai és lehetőségbeli feltűnő különbség a viselkedésükkel és életszínvonalukkal), és a színészi játék is elég jó. Wikus alakító Sharlto Copley egyenesen zseniális. Ja, és nekem nagyon tetszett az űrlények beszéde is, bár mintha már hallottam volna máshol is ugyan ezt a "nyelvjárást", de itt szinte perfekt.

Kár azért a második félidőért, több volt ebben a filmben... Így filmklubos nem lesz, s tőlem csak 6/10 -et kap, de, ha nem támasztottam volna ilyen nagy elvárást a filmmel kapcsolatban, lehet jobbat adtam volna.

Feleségem legtöbbször azt szokta felhánytorgatni nekem, hogy nem töltök a családdal elég időt, és nem szervezek magunknak programokat (bezzeg másoknak...).
Nem mondom, hogy nincs igaza. Persze találhatnék mentséget bőven, de felesleges, érzem én is, hogy többet kéne velük foglalkozzam.

Így hát kivettem pár nap szabit (persze a diplomamunkával is haladni kéne...), és elhatároztam, hogy egyik nap elmegyünk a családdal valahova. Én az állatkertre gondoltam egyből, azt sosem lehet megunni, ráadásul Adélka is tuti élvezi, és ott biztos van pelenkázó\szoptató, ahol Bálintot is "el lehet látni". De Móninak nem tetszett az ötlet.
Aztán jött a következő gondolat: Mezőgazdasági Múzeum! Kis koromban nagyon szerettem, biztos most is jó lesz.

Ma elmentünk. Persze, hogy esett az eső, fújt a szél, így először Móni is azt mondta, hogy inkább maradjunk itthon, nincs kedve ebben az esőben, hidegben kimenni. De "elrángattam" őket, tudtam, hogy jót fog tenni egy kis kikapcsolódás. No meg, szervezek végre valamit a családnak, nehogy már dugába dőljön a dolog!

Megérkezünk, leparkolunk a Felvonulási téren, kiszállunk az autóból. Alig teszünk meg pár métert, jönnek az első utalások a viszontagságos körülményekre. Majd egyre több és több...
Nem kellett hozzá sok idő, hogy elkeseredésemben "robbanjak": "Jól van, akkor menjünk haza!"
Persze ekkor már inkább elmentünk a Vajdahunyad várba, ("ha már itt vagyunk") de igencsak kellett az önuralom, hogy ne keseredjek el.

Igaz ami igaz, tényleg hideg volt. Mondjuk az eső annyira nem volt sok, de elég ahhoz, hogy az ember átázzon, viszont a szél nem kellett volna.

Végül egy nagyon kellemes másfél órát töltöttünk el a várban. Előjöttek a régi érzések, s talán mostanra azért már megkopott a múzeum iránti vonzalom (régen mindig emlegettem, hogy ez a kedvenc múzeumom), de még így is remek volt. Adélka is nagyon élvezte, s azért mi is el tudtunk olvasni egy két érdekességet.

Teljesen más hangulatba léptünk ki az esőbe, pedig ugyan úgy fújt a szél, ugyan úgy kaptuk a nyakunkba az "égi áldást", s mire a kocsihoz értünk újfent eláztunk, de boldogan szálltunk be az autóba, hogy milyen jó kis családi program volt ez :-)

Ismét megerősödtem abban, hogy jó ha van az ember tarsolyában egy kis önuralom, és kedvesség arra a kritikus 5-10 percre, és akkor egy egész délelőttöt jó hangulatban lehet eltölteni, és szép emlékekkel gazdagodik a kis családi emlékkönyv :-)

Tegnap előtt néztem meg Coenék road movie -ját, az O brother, Where Art Thou? -t.
Igazából nem is tudom mikorra lehet datálni a Coen testvérek iránti rokonszenvemet, az első film amit láttam tőlük, az a Fargó volt, ami nálam 6/10, bár így visszagondolva talán túl kritikus voltam azzal a filmmel kapcsolatban. Egy igen sajátságos nyers módon mondja el amit akar, de azóta rájöttem, hogy ez Coen like...

Egyszer a tesóm mutatta King's Singers adaptációban a Down To The River To Pray -t és onnan találtam erre a filmre: nézd már ez a szám ebben a filmben is benne van. Egy két jelenet a youtube -ról meggyőzött, hogy meg kell néznem ezt a filmet. Már egy ideje megvolt, s mint már említettem tegnap előtt megnéztem.

Aranyos country feelinges road movie, könnyen emészthető tanulsággal, és remek színészi játékkal! George Clooney -ből Coenék tudják kihozni a maximumot, ezt már megállapítottam, ez a film is megerősített ebben a kijelentésben. Korunk egyik legnagyobb színésze. De felnő hozzá az egész bagázs, külön kiemelve egyik kedvencemet John Turturrot, talán csak a kis fekete gitáros srác (Chris Tomas King) lóg ki a sorból.

A tanulság kissé szájbarágós ("Egy nagy kincset kerestek... ...Meg fogjátok találni, habár, nem az lesz amire számítotok. De először... Először egy hosszú, nehéz utatok lesz..."), az igazi értékekről, s a vége már-már az általam nagyon nem szeretett hollywoodi giccsparádéba csap át (megjegyzem a film végi ezen ominózus jelenet nézése közben, csak félúton jöttem csak rá, hogy: "hoppá ez az a giccs, amit nagyon nem csípek"), de szerencsére még nem jön a vége főcím, és Coenék egy Gilliemre hajazó befejezéssel végül "megmentik" a film végét.

Összeségében nálam 7/10 (bár a Fargóval összevetve, lehet túl lágy szívű vagyok), kellemes kikapcsolódás, egy kis szájbarágott tanulsággal is (meg van burkolt is, bár az inkább politikakritika, mint tanulság), és alig előforduló káromkodással (igen, kéretik elhinni, ebben a Coen filmben alig káromkodnak!).
A zenéje is telitalálat 8/10, már aki szereti a régimódi countryt. Megyek és hallgatok is egy kis Soggy Bottom Boys -t :-)

Már egy ideje fontolgatom, hogy elkezdem a blogolást, most meg is valósítottam.
Sok mindenről van mit írnom, hisz van egy csodálatos kis családom, vallásos vagyok, van egy hobbi kispályás focicsapatunk (Kiábrándítók, már hét éve toljuk...), már csak a diplomamunka hiányzik a diplomámból (ELTE prog. mat.), van egy rendes munkahelyem (rendes.hu), stb. stb.

Miröl is fog szólni tehát ez a blog? Gyakorlatilag, mindenről (a fentieken kívül lesznek még filmek, zenék, szakmai részek, gyülekezeti élet, könyvek... ... s biztos még sok más is :-)). S, hogy kit fog érdekelni, kinek lesz hasznos? Az már egy más tészta. Engem biztosan, hisz csinálom :-)

Szóval elkezdtem, vagyis inkább elkezdem, aztán majd meglátjuk...