Feleségem legtöbbször azt szokta felhánytorgatni nekem, hogy nem töltök a családdal elég időt, és nem szervezek magunknak programokat (bezzeg másoknak...).
Nem mondom, hogy nincs igaza. Persze találhatnék mentséget bőven, de felesleges, érzem én is, hogy többet kéne velük foglalkozzam.

Így hát kivettem pár nap szabit (persze a diplomamunkával is haladni kéne...), és elhatároztam, hogy egyik nap elmegyünk a családdal valahova. Én az állatkertre gondoltam egyből, azt sosem lehet megunni, ráadásul Adélka is tuti élvezi, és ott biztos van pelenkázó\szoptató, ahol Bálintot is "el lehet látni". De Móninak nem tetszett az ötlet.
Aztán jött a következő gondolat: Mezőgazdasági Múzeum! Kis koromban nagyon szerettem, biztos most is jó lesz.

Ma elmentünk. Persze, hogy esett az eső, fújt a szél, így először Móni is azt mondta, hogy inkább maradjunk itthon, nincs kedve ebben az esőben, hidegben kimenni. De "elrángattam" őket, tudtam, hogy jót fog tenni egy kis kikapcsolódás. No meg, szervezek végre valamit a családnak, nehogy már dugába dőljön a dolog!

Megérkezünk, leparkolunk a Felvonulási téren, kiszállunk az autóból. Alig teszünk meg pár métert, jönnek az első utalások a viszontagságos körülményekre. Majd egyre több és több...
Nem kellett hozzá sok idő, hogy elkeseredésemben "robbanjak": "Jól van, akkor menjünk haza!"
Persze ekkor már inkább elmentünk a Vajdahunyad várba, ("ha már itt vagyunk") de igencsak kellett az önuralom, hogy ne keseredjek el.

Igaz ami igaz, tényleg hideg volt. Mondjuk az eső annyira nem volt sok, de elég ahhoz, hogy az ember átázzon, viszont a szél nem kellett volna.

Végül egy nagyon kellemes másfél órát töltöttünk el a várban. Előjöttek a régi érzések, s talán mostanra azért már megkopott a múzeum iránti vonzalom (régen mindig emlegettem, hogy ez a kedvenc múzeumom), de még így is remek volt. Adélka is nagyon élvezte, s azért mi is el tudtunk olvasni egy két érdekességet.

Teljesen más hangulatba léptünk ki az esőbe, pedig ugyan úgy fújt a szél, ugyan úgy kaptuk a nyakunkba az "égi áldást", s mire a kocsihoz értünk újfent eláztunk, de boldogan szálltunk be az autóba, hogy milyen jó kis családi program volt ez :-)

Ismét megerősödtem abban, hogy jó ha van az ember tarsolyában egy kis önuralom, és kedvesség arra a kritikus 5-10 percre, és akkor egy egész délelőttöt jó hangulatban lehet eltölteni, és szép emlékekkel gazdagodik a kis családi emlékkönyv :-)