Múlt héten szombat este tartottuk kis csapatunk szezonzáróját, ami után sok gondolat kavargott bennem, s most ezt "papírra" is vetem :)

Sajnos nem voltunk annyian, mint lehetett volna, végül nyolcan jöttünk össze. Mivel már egy éve nem a BEAC -on játszunk, ahol minden meccs után jött a jól bevált "büfézés", így sokkal jobban hiányzott már, hogy a "pályán kívül" is találkozzam a társakkal. Jó volt, hogy ezúttal olyan csapattag is eljött, aki még a BEAC -os korszakban sem ült be velünk a büfébe, így őt is jobban megismertük, sőt kapusunk menyasszonyát is elhozta, aki hamar megtalálta a hangot a többiekkel (velem is könnyen, miután közölte, hogy rendszeresen olvassa a tudósításokat :)), s nagyon jó benyomást tett mindenkire. Csak gratulálni tudunk hozzá SuperMárió :)

Szóval jót beszélgettünk, s azokkal, akik "kitartottak és velünk maradtak" egy jó kis Followinggal zártuk az estet.
Na és ezen jól sikerült est után ismét elővett az érzés, hogy milyen jó ehhez a csapathoz tartozni!

Már hét és fél éve játszunk az ELTE ligában (a bajnokság második legrégebbi csapataként), ami pedig külön örömteli, hogy az alapítók közül még most is négyen a csapat oszlopos tagjai, ketten pedig 1 éven belül csatlakoztak. A jelenlegi keret 50% -a tehát már régi motoros és ez több mindent jelent:

1.: Mindig volt annyira jó a csapaton belüli légkör, hogy megmaradjanak Kiábrándítóknak (hisz nem áltatom magam, azért voltak akik ilyen téren nem\sem találták meg a helyüket a csapaton belül).
2.: Ilyen hosszú idő alatt már elég jól megismertük egymást.
3.: Az eltelt idő alatt sok mindent megéltünk, átéltünk már együtt, így elmondható, hogy több ez már mint egy focicsapat, igazi baráti társaság formálódott a Kiábrándítókból! (Sok anekdota is keletkezett már, egyszer össze kéne gyűjtenem őket...)

Azért volt, hogy egyes emberek hosszabb - rövidebb ideig kiestek a csapatéletből (tánc, nyelvtanulás, külföldi utazás, vagy sérülés szólt néha közbe), de (ha megengedi egyik kedvenc egyetemi tanárom, hogy az ő szófordulatával éljek), mint egy nagy elődöm mondta volt: mint a "fö-földobott kő, földre hullva" mindig visszatértek a srácok a csapatba.

Bevallom őszintén, kis büszkeséget is érzek, mikor arra gondolok, hogy aktív részese lehettem ennek a, talán mondhatom így, fogalomnak a létrehozásában. Nem mondom, hogy nem volt néha fárasztó (írni a tudósításokat, szervezni a csapatot, a meccseket összehozni), de többszörösen visszakaptam azt az energiát, amit a csapatba "fektettem", hisz ilyen társaságot nem mindenhol talál az ember :)
Most is készülök egy "karácsonyi ajándékkal" a csapat részére, remélem ez is "behozza az árát" :P

Egy szó mint száz: Köszi srácok, és HAJRÁ KIÁBRÁNDÍTÓK :)