Nemrég voltam egyik barátom keresztségén, s így újra ellátogattam abba a gyülekezetbe, ahol gyakorlatilag felnőttem. Életem kb 2/3 -át töltöttem ott, de már lassan 10 éve máshova járunk.
Most, hogy újra visszalátogattam, jöttem rá, hogy mennyi szép emléket őrzök magamban erről a helyről.
A prédikáció közben felnéztem a karzatra, és ott láttam 15 évvel ezelőtti önmagamat, az akkori barátaim társaságában. Amikor az udvaron beszélgettünk felemlegettük, hogy régen hogyan is nézett ki a gyülekezet. "Emlékszel annó ott volt egy pincehelyiség?", "Az megvan mikor fenn a másodikon volt az ifjúsági, és bemásztunk a padlásra?" és több hasonló.

Aztán eszembe jutottak a régi ismerősök, akikkel akkor minden héten találkoztunk, beszélgettünk, mondhatnám életem részei voltak, most meg sokukról azt sem tudom hol, s merre járnak.

Ahogy így előtörtek ezek a régi képek, emlékek, velük együtt egy másik dolog is kezdett a felszínre törni: Egy felsóhajtás keretében elhangzó "Azok a régi szép idők..." felkiáltás. Végül a sóhajjal együtt ez a mondat is megmaradt a gondolati síkon, de felidéztem magamban sok olyan dolgot, amit nagyon szívesen élnék át megint.

A gyülekezet után, jött a nagymamánál szegeden eltöltött szünidő, az a hangulat, azok a játékok, majd jött a cserkészkedés, a zergék, kirándulások, az általános-, középiskola, az akkori haverok. Megannyi olyan élmény, amit, ha itt lenne a DeLorean fluxuskondenzátorostul, időgépestűl, Dokistúl, mindenestűl, azonnal újra át akarnám élni.

Kicsit olyan ez, mint amikor az ember elolvas egy olyan könyvet (pl. valami Agatha Christie regényt), vagy megnéz egy olyan filmet (pl. a The Shawshank Redemption -t), amiben van egy nagy csattanó, s mikor elsőre elolvasod, megnézed, nagyot üt, meglepődsz, és percekig keresed az állad. De utána már sosem tudod úgy olvasni a könyvet vagy megnézni a filmet, hogy ezt az első élményt újra átéld. Pedig milyen jó lenne.

Persze aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg 10 év múlva meg ezekre a pillanatokra fogok szívesen visszaemlékezni. Akkor azt fogom mondani, arra ami most van, hogy "Ó azok a régi szép idők...", és újra át szeretném élni.
Újra átélni a házasságom első éveit, azokat az időket, amikor a gyerekek még kicsik voltak, az egyetem légkörét, a Kiábrándítók meccseit, azokat a nyaralásokat, utazásokat, miket mostanában élek át.

Most akkor mi van??!! De hisz ezeket most átélem! Nem kell DeLorean, nem kell fluxuskondenzátor, mert a majd 10 év múlva elhangzó "Azok a régi szép idők..." a mostanira utalnak! Most ki lehet (sőt, ki kell :-)) élvezni a pillanatot, ezekből lesznek a szép emlékek majd később.
Persze jó az, mikor felemlegetjük a "régi szép időt", de az már balgatagság, ha úgy mondjuk, hogy "bezzeg akkor mennyivel jobb volt", "azok voltak az igazán jó évek", mert  nemsokára a MOST -ról fogjuk ugyanezt mondani.
Úgy gondolom ez lehetett az egyik oka, amiért Salamon azt írja: "Ne mondd ezt: mi az oka, hogy a régi napok jobbak voltak ezeknél? mert nem bölcseségből származik az ilyen kérdés." (Préd. 7:10)

A lényeg, élvezzük a most megadatott élményeket, örüljünk annak, amit most kapunk, hogy ne csak évek múltán tudjunk, immáron csak az emlékének örülni.
"Azok a régi szép idők... ...is jók voltak, kb annyira mint a mostaniak!" :-)