Nagy nap volt családunknak 2009 október nyolcadika, ugyanis ekkor 12:25 -kor, kibújtam a nagyvilágra, s ezzel duplájára nőtt családunkban a gyerekek száma. Állítólag Anya sokkal jobban viselte világrajöttömet, mint Nővérem születését, Apára ugyan ez már nem mondható el, igaz komoly gond azét nem volt nála :-)
Viszonylag sok hajjal, és megfelelő versenysúllyal bújtam ki, 55 cm -hez 3400 gramm párosult.
Születésemkor megkíméltek az ezzel járó esetleges nyűglődéstől, hiszen "császár" gyerek vagyok.Úgy látszik ez családunkban már hagyomány. Ettől függetlenül persze nehéz volt, ne gondolja senki azt, hogy így nélkülöz ez a procedúra minden traumát! Nagyon furcsa mikor első ízben szívtam levegőt, láttam világosságot, de legrosszabb mikor elvágnak Anyukámtól. Brrrrrr...
Szerencsére a kórházban nem maradtunk sokáig, három nap múlva vasárnap már jöhettünk is haza.
Sok érdemleges aztán jó ideig nem történt, a köldökcsonkomtól "észrevétlenül" megváltam, sokat ettem, rendesen aludtam.Alapjáraton elég vidám természetű vagyok, s ha úgy adódik, bele tudok adni a nevetésbe anyait, apait :-) (Nagyi szerint főként apait, állítólag nagyon hasonlítok ebben Apukámra)
Hamar megértettem már, mit beszélnek körülöttem, próbáltam titokban tartani, hogy értem őket, de a szemem elárult. Nemegyszer hallottam már, hogy azt mondják: "olyan kis tudósan néz!". Nos, azt nem tudom mit jelent pontosan "tudósan" nézni, de az biztos, hogy nagyon bele tudok merülni a dolgokba, ha egyszer érdekel valami, márpedig eleinte - ha ébren voltam - minden ami körülöttem folyt érdekelt.

Nővéremmel egész jól megvagyunk már a kezdetektől fogva, nagyon szeret, és én is őt. Jó, persze mi sem vagyunk mindig angyalok, meg hát ő a nagyobb, és a fizikai fölényét néha érvényesíti, ilyenkor én csípéssel és\vagy karmolással válaszolok. Tudom-tudom, ez nem éppen egy fiúhoz illő dolog, majd ha nagyobb leszek már nem fogom csinálni, megígérem.
Egyébként nem sokat veszekszünk. Adélka mindig nagyon jól eltudott velem játszani! Persze eleinte nem tudtam túl sok játékban részt venni, de akkor is sokat foglalkozott velem, ami jól esett.

Viszonylag kiskoromban elkezdtem "világot látni", szüleim ugyanis 6 hónaposan már elvittek Ausztriába egy síelésre. No, én azért még nem síeltem. Eljön annak is majd az ideje, viszont ahogy a fiúkhoz illik hamar elkezdtem négykézláb mászni, 6 hónap 3 hét és 6 naposan. Na innentől kezdve aztán kinyílt a világ! Anyáék gyorsan fel is raktak egy rácsos ajtót a lépcsőhöz, nehogy véletlen leguruljak. "Nohiszen!" - gondoltam magamban - "Tudok én magamra vigyázni!". Persze Apa mindig mondja, hogy "Jobb félni mint megijedni", és azért valljuk be, van némi igazság benne.

Szóval nem panaszkodhatom, elég jó volt a kezdet és a folytatás sem unalmas, van még mit mesélnem, hiszen már több mint másfél éves vagyok, és mennyi, de mennyi minden történt azóta, hogy azon a szép októberi napon világra jöttem. De mindent majd szép sorjában.